Kezdjük a nyeregválasztással.
Két fő szempont alapján válasszunk nyerget.
Az egyik alapvető és talán a legfontosabb, a ló alkata. A fajtája kevésbé számít, inkább a testi adottságait kell szemügyre venni. Ezalatt értem például
a hát szélességet, és a mar magasságot.
A másik lényeges, hogy a lovas testi adottágainak is megfelelő legyen. A jól megválasztott nyereg lovasának mérethez passzolónak kell lennie.
Itt számít az ülőfelület mérete, illetve a lovas combcsontjának hossza.
És nem utolsó sorban azt sem árt szem előtt tartani milyen lovas tevékenységet szeretnénk végezni, és ehhez mérten választani szakágnak megfelelő típusú nyerget.
Nyereg vásárlási “szabályok”
Ha meg van a kiszemelt nyereg eset, akkor csak lóra próbálva vásároljunk.
Érdemes többféle nyerget kipróbálni, beleülni, hogy nem csak ló, hanem a lovas testi adottságainak is kényelmes legyen.
Egy jól megválasztott nyereg, ami minden kritériumnak megfelel, karban van tartva, akár 10 évig is kitarthat.
A lovaglás gyakorisága nem lehet szempont. Mindegy, hogy egyszer vagy 101-szer ülünk a lóra, annál az egy alkalomnál is jól kell illeszkednie.
A lényeg, hogy a lovunknak hosszútávon ne okozzunk fájdalmat, maradandó károsodást.
Jelek nem jól illeszkedő nyereg eseténSokszor nyugtalan a ló nyergelésnél
Ellép a nyeregtől
Sunyít, csipked
Feszeng munkában
Megfeszíti, beejti a hátát
Csavarja a nyakát
Extrán érzékeny hát
Akár sántaság
Nyereg felülvizsgálataAzért hogy a nyereg helyesen illeszkedjen, időnként szükséges egy felülvizsgálat.
Az évszakok alatt változik a ló teste is, fejlődik az izomzata, télen has terén erősödhetnek, idős korra a mar kifejezett lesz.
A nyereg minden változást le kell hogy kövessen, a
ló egészségének érdekében!
Amennyiben nem vesszük komolyan a nyeregilleszkedés fontosságát, a lovunknak komoly fájdalmat, tartós károsodást okozhatunk!
A rossz nyereg miatti fájdalomnak köszönhetően, lehetnek lovaglási problémák, ami nem hogy csak fájdalmas, de kellemtelen és élvezhetetlen lesz a lónak és a lovasnak is egyaránt.